Társulati tagok




Fekete Anikó

Az ELTE PPK Neveléstudományi Doktori Iskolájába járok. A Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium mozgás- és kreatív zene tanára vagyok. 2007 óta vezetem a MégIs Társulatot, akkor még Artfolyam néven készítettük előadásainkat.

17 éves koromban nagy hatással volt rám a Schilling Árpád rendezte Krétakörös Feketeország című előadás a nyitott, innovatív formanyelv alkalmazása miatt.

Létezik bal- és jobb lábas zokni. Attól függ, első használatkor melyik lábadra veszed fel őket. :)




Dózsa Zsombor (Zsombi)

Egyelőre a társulat legfiatalabb tagjaként, úgy gondolom, hogy eléggé fű vagyok az élet dolgaihoz és van még hova fejlődni. A Budapesti Műszaki Egyetem, diákjaként „unalmas” perceim sem unalmasak.

Mindenesetre a színjátszásnak köszönhetem a legizgalmasabbakat. Eddig még nem volt olyan színházi mű, ami lényeges nyomást gyakorolt volna rám. Gimnázium elején kezdtem el ezzel foglalkozni és nagyon sokat köszönhetek neki. Kicsi korom óta sokat álmodoztam és képzeltem magam mindenféle szerepbe. Ez az a tevékenység, ami hosszú évek után végre kielégíti azt a vágyam, hogy más bőrébe bújjak. Az egyik legnagyobb szerelmem és egyben félszem is, hogy egy szerepet teljes beleéléssel kidolgozok és eljátszok.

Mivel sok mindenbe belekezdek, ezért semmit sem csinálok eléggé sokáig, gyakran úgy érzem nincs olyan, amihez igazán kötődnék vagy értenék… talán egyedül a színjátszás.


Edvi Adrienn (Csegi)

Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-angol tanári szakára járok. Korábban időm jelentős részét a tánc töltötte ki, így tanárként néha még adódik alkalmam azzal is foglalkozni. Győrben 4 évig tevékenykedhettem diákszínjátszóként, ami nagyon meghatározó volt számomra.

Az egyik legjelentősebb színházi élményem is ehhez az időszakhoz kötődik: egy diákszínjátszó találkozón láttuk Herold Eszter Csehova című darabját a Nemes Nagy Ágnes Humán SZKI diákjainak előadásában. Tisztán emlékszem, milyen katartikus állapotba kerültem, mikor a hihetetlen erejű darab vége felé egyszer csak rengeteg színes lufi lepte el a színpadot. Valamiért ez színházilag nagyon meghatározóvá vált az életemben, amit nem feltétlenül tudok megmagyarázni.

Különös szokásom, hogy mindig pizsamában indulok útnak, akkor is, ha csak a közeli boltba kell leugranom valamiért. Van egy kb. 265 darabos dobókocka-gyűjteményem, és irreális módon szeretem a hagymát és a borsot.




Farkas Róbert (Robi)

Már elég régóta vagyok fiatal, magához ölelt az a nagybetűs élet, ezért kevésbé izgalmas óráimban a hazai mezőgazdaság modernizálásán dolgozom. A színház régi szerelem, bár viszonyunk a tengerész és a kikötőkben lakó múzsákéhoz hasonló.

Vallom, hogy minden színházi élmény meghatároz, de van, amelyik le is nyűgöz: az Üvegfal mögött, vagy a Borbély a Katonában, az És Rómeó és Júlia Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter előadásában, bármi, amiben szuggesztív jelenlétével színpadon van Mácsai Pál.

Kétféle ház van, ami szerethetővé teszi Budapestet: az egyikben színt kapni, a másikban kávét. A kóstolást a létezés egyik fő értelmének tartom, kimondhatatlan módon vonzanak a dolgok működését rendszerszinten bemutató robbantott ábrák, igyekszem egyre jobb hosszúkard vívóvá válni, svédül tanulok, és legalább 8 nyelven tudom azt mondani: rozsomák. Szoktam enni és aludni is, de a többi szokásom - azt hiszem - valóban furcsa.



Kottán Klaudia (Dia)

Jelenleg az ELTE angol- magyar tanári szakán tanulok, és úgy hiszem pályaválasztásomban is nagy szerepe volt a színháznak. 8 évig voltam a győri Arrabona Diákszínpad aktív tagja, utoljára pedig a Révai Miklós Gimnáziumban működő műhely, Keretablakozó társulatában játszottam diákszínjátszóként. A különböző csoportokban töltött évek alatt rengeteg kiváló pedagógussal volt lehetőségem találkozni és az elmúlt néhány évben az is világossá vált számomra, hogy a jövőben magam is fiatalokkal szeretnék foglalkozni.

Szinte lehetetlen lenne egy legmeghatározóbb színházi élményt kiválasztanom, így nem is próbálkozom vele. Minden egyes alkalommal nagy hatással van rám, amikor barátaim tehetségét élvezhetem a nézőtérről, szerencsére erre elég gyakran van lehetőségem.

Furcsa szokások egész regimentjével rendelkezem, de talán a legszokatlanabb a pingvinekhez és a filctollakhoz fűződő mély és feltétel nélküli szeretetem.





Nagy Netti
A Károli Gáspár Református Egyetem BTK tanulója vagyok. Imádom az irodalmat, a színházat, és a többi művészeti önkifejezési formát. A színjátszás végig kísérte az életem, de jelentőssé a gimnázium alatt vált. Amikor bekerültem a Kecskeméti Színjátszó Műhely berkeibe.

Számomra minden eddig látott előadás meghatározó volt valamilyen szinten. De az az alkotásban találom meg önmagam.

Furcsa szokásom kimondottan nincs, de szeretek ölelgetni másokat, és van egy Balázs nevű bazsalikomom, akihez beszélni szoktam.



Orosz Olga

A Szent István Egyetem Budai Campusának másodéves élelmiszermérnök hallgatója vagyok. Negyedikes korom óta folyamatosan tagja voltam valamilyen színjátszó csoportnak. Sok színházi előadást láttam már különböző fesztiválokon, főpróbákon, és színházban is.

Minden előadás amit láttam egy kicsit elgondolkodtatott, valamilyen módon átformált belül. A diákszínházi- és kamara előadásokat általában jobban élvezem mint a telt házas, egész estés, kőszínházi darabokat. Mindenféle műfajt kedvelek, komédiát, tragédiát, zenés műfajokat, de az elvontabb, alternatívabb előadásokat, mozgásszínházat, interaktív előadásokat is.
Számomra a legmeghatározóbb előadás talán még kiskoromban Kosztolányi Dezső Tréfa c. novellájának diákszínházi feldolgozása volt. Még most is emlékszem, milyen libabőrös lettem a végére.

Néha mások és a saját idegeimre is megyek azzal, hogy mindig mindent pontról pontra le akarok szervezni: ki, mikor, hol, merre, kivel, mit csináljon. Legyen szó egy délutáni kiruccanásról, egy hosszabb utazásról, vagy akár a másnapi ebédemről. Az időt a leghatékonyabban, üresjáratok nélkül szeretném eltölteni, és ha sikerül, na akkor leszek igazán elégedett. Ugye, hogy kiborító?




Székely Erika

Matematika-fizika szakos tanár vagyok. Tanulmányaimat a Debreceni Egyetemen végeztem, itt kezdtem el színházzal foglalkozni a Debreceni Egyetemi Színház segítségével. Nagy lendülettel vetettem bele magam bármilyen színházhoz kötődő programba, lelkesedésem azóta is töretlen.

A legmeghatározóbb színházi élményem az volt, amikor a Szputnyik Hajózási Társaság előadásában láttam A hosszabbik út című előadást. Lenyűgözött a kidolgozottsága, ahogyan a nézőkkel együtt építették az előadást. Azóta több színházi nevelés előadást láttam melyek egyre jobban arra ösztönöztek, hogy a színházi kreativitásomat ebbe az irányba vigyem tovább.

Érdemes rólam tudni, hogy elég abszurd humorom van, ami néha fárasztó lehet.